Read Ebook: Két mosoly by Karinthy Frigyes

Font size: 10 px 15 px 20 px 25 px 30 px 35 px

Background color: BlackWhiteGrayLight GrayDark GrayDim Gray

Text color: BlackWhiteGrayLight GrayDark GrayDim Gray

Apply/Save settings

Ebook has 216 lines and 16584 words, and 5 pages

K?T MOSOLY

IRTA

KARINTHY FRIGYES

Copyright by Pegazus K?nyvkiad?, 1922.

W. Hamburger, Wien

K?t mosoly.

Egy n?t fogunk itt l?tni a szinpadon, abb?l a m?helyb?l, mely a tizenkilencedik sz?zad m?sodik fel?nek ir?ny?t adta meg egy bizonyos szeml?leti m?dban, amit n?pszer?en n?gy?l?letnek, a n? tagad?s?nak szoktuk nevezni. ?s engem, amikor felhaszn?lom az alkalmat, hogy Strindberg egyik leghat?sosabb ?s legm?lyebb dr?m?j?nak, a r?vid egy felvon?sban lezajl? ,,Julia kisasszony"-nak el?ad?s?val kapcsolatban p?r sz?val elmondjam ?rz?semet ?s hitemet err?l a szeml?letr?l; ?nnep?lyes ?s komoly ?rz?s fog el, olyanf?le, mint mikor valaki elhagyja ?si hit?t s nyiltan tesz vall?st arr?l, hogy ?j istent akar im?dni, ?nnep?lyes ?s komoly pillanat ?s egyben l?zad? is, mert vall?som ujj?sz?let?s?t ?ppen a r?gi komor templomban hirdetem ki, a f?pap ?s az egybegy?lt hiv?k jelenl?t?ben, hangosan felemelve tiltakoz? szavam, ?pen mikor hozz? akarn?nak m?r fogni a szertart?shoz.

Egy n?t fogtok itt l?tni - ?gy ?llitj?k el?tek, mint egy n?t - de ?n azt mondom nektek: egy n? ez ?s semmi egy?b. ?s mit jelent az, hogy ti ismeritek azt a n?t, tal?lkoztatok vele, r?ismertek, mikor a mester lerajzolja nektek? Higyj?tek el, ?n is ismerem ezt az arcot; tal?lkoztam vele, sz?ltam hozz? ?s szorongva v?rtam a v?laszt, ama sz?rny? napokban, mikor ?gy hittem, el kell pusztulnom nyomorultan, ha nem ny?l ki fel?m a s?t?tb?l egy j? ?s meleg k?z, hogy megsimitsa a homlokom. Ismertem ?t, ?lltam vele a t? s?ket partj?n, besz?ltem vele szob?kban ?s erk?lyeken - s?t?ltunk padok ?s emberek ?s h?zak k?z?tt - ?lt?nk holdf?nyben ?s napsug?rban. Besz?ltem hozz?, boldogan, hogy ?szinte lehetek, mert nincs sz?nd?kom ?s tervem, hat?rtalan ?r?mmel dics?rtem sz?ps?g?t, remegtem a felindul?st?l ?s ?r?mt?l, szilaj vid?ms?g fogott el, hogy hozzak, adjak valamit - megcs?koltam ruh?ja szeg?lyeit, elhagytam magam, v?rtam, hogy most majd rendelkezik velem, felhaszn?lja valamire, a maga ?r?m?re, ezt a nagy indulatot ami bennem van, - valami feladatot ?d, h?si ?s nagyszer? feladatot - ?, igen, a n? egy n?, istenem, remegve ?s ?mulva ?rzem - a legcsod?latosabb ?s legidegenebb dolog a vil?gon ?s jaj, - a legritk?bb - csod?latos hangszer, mindent elj?tszik - csod?latos t?k?r, mindent megmutat - ?s m?gis, nem ismerem a tulajdon hangj?t a hangszernek ?s a t?k?r arc?t nem ismerem.

De mit mutatott a hangszer ?s mit j?tszott a t?k?r? N?h?ny ?res, ?rtelmetlen szava a gonosz banalit?snak ?s ?nz?snek - apr? hi?s?g, mani?kus, makacs visszat?r?s jelent?ktelen ?s b?nt? semmis?gekhez, gonosz, gyanakv? mozdulatok, mindig k?szenl?tben, hogy ellen?lljanak; ha nincs ?rdekelve a kapzsi ?s moh? ?rz?kis?g - mindig k?szen, hogy odavess?k ?t egy izmos lov?szleg?ny, vagy egy gazdag keresked? l?bai el?, ha besti?lis ?r?m?ket, vagy cifra ?letet kin?l. ?s az arcon valami nyugtalanit?, kihiv? mosoly - b?nt?, ostoba ?s ?nhitt mosolya a megvet?snek ?s tagad?snak.

? igen, l?ttam ezt az arcot ?n is, sok?ig l?ttam ?s n?ztem - ?s j?l tudtam, hogy ismerem. Strindberg, Shaw, Wedekind, Weininger, Ibsen ?s az elmult sz?zad minden divatos pszikol?gusai rajzolt?k meg el?gszer. Mindezek a von?sok voltak azok, amikb?l a n? arc?t ?ssze?llitott?k ?s meghat?rozt?k a sz?zad nagy tanuls?g?t, hogy a n? valami veszedelmes, rombol? er?, alacsonyabb dolog mint a f?rfi, ?pen az?rt t?r a f?rfi veszt?re - gonosz dolog, d?moni hatalom. ?s hogy ez az igazi n?, aki fel? v?gzetesen vonz?dunk, ez a fajta. Rendben vagyunk, mondhattam volna magamnak, ha dogmatikus vagyok - mikor teh?t megismertem a szenved?st ?s a rosszat a szerelemben, ami l?nyegesen m?s volt, mint az ?n tiszta indulatom, ott a nagy t? partj?n - akkor a n?t ismertem meg, az igazi n?t, ama rombol? ?s veszedelmes er?t, amit?l annyit ?vtak kedvenc szerz?im. Gyer?nk, fussunk el?le, felejts?k el, vagy l?jj?k f?be magunkat. Harmadik eset nincsen.

?s ?n m?gsem mentem el: meg?lltam ?s megn?ztem k?zelebbr?l ezt az arcot. ?s akkor csod?lkozva j?ttem r?, hogy minden, amit ?n ebben az arcban n?iesnek l?ttam ?s b?multam: egy feltev?s volt: az, hogy vonzalmam megriasztja, f?l t?le, hogy ?rzi rettent? erej?t ?s s?ly?t, mag?ban ?s bennem. De meg kellett tudnom, hogy e n?nek egyszer?en k?z?ny?s a szerelem, nem tud r?la, nem is hiszi el, nem foglalkozik vele, valami realit?snak tekinti, mint amilyen ?ltal?ban lenni szokott az emberek k?z?tt, ha ?rdekek jelentkeznek - ?zlet, v?s?r, ?rz?sek t?zsd?je, ahol mindennek akkora ?ra van, mint amekkorra sz?ks?ge van r? a vev?nek. Ez a n? k?szp?nznek vette a szavaimat ?s hasonlataimat: - ha azt mondtam, hogy sz?p, arra gondolt, hogy m?sok is annak l?tj?k - ?s ha azt mondtam, te dr?ga - arra gondolt, hogy bizony nem is adja mag?t olcs?n. Val?ban, ismerem ezt az arcot ?s ezt a von?st - de ? Strindberg ?s ? Weininger, ti nagyon t?vedtek - ez a von?s egy?ltal?ban nem n?ies -, hiszen ezt a von?st ?n magamr?l ismerem, magamr?l, aki mindannek ellent?te, ami n?. Ezt a n?t nem izgatja fel ?s nem k?bitja el a szerelem, mert ennek nem az kell, hogy ?t szeress?k - hanem az, hogy ? akarjon valamit - ?ppen ?gy, mint egy f?rfinak.

Ez a n? f?rfias. ?s f?rfiasak voltak mindazok a n?k, a tizenkilencedik sz?zad n?tipusa, akiknek tanulm?nyoz?sa a n?gy?l?l? szeml?letet r?szabaditotta erre a vil?gra. A f?rfi sorsa ez esetben egy?ltal?ban nem tragikus, legfeljebb annyira, amennyire egy t?ved?s felismer?se lehet. A v?gynak ?s szerelemnek ?s izgalomnak az a l?thatatlan l?ngol?sa, amivel k?r?lvett?k, nem az?rt nem gyujtotta fel ?s nemesitette meg, mert mi nem voltunk el?gg? f?rfiak - hanem mert ez a n? immunis ezzel a l?ngol?ssal szemben. Ez a n? nem szerelmes ?nmag?ba, mint mi ? bel? - ez csak hi?, mint a f?rfiak - ez teh?t egyszer?en len?zi azokat, akik szerelmesek bel? ?s szerelmes mindenkibe, aki ?t nem szereti.

Eg?szen m?sk?ppen fest igy a rombol? D?mon, akit a n?gy?l?let azonositani akart az eg?sz nemmel. Alacsony, ?rt?ktelen tipuss? zsugorodik ?ssze a sz?p bestia, vagy a n?i v?mpir borzongat? alakja, aki miatt minden f?l?r?ban egy ev?kan?l puskaport nyelnek le a f?rfiak - akit csak akkor lehet megkapni, ha el?bb felakasztotta mag?t az ember ?s a falnak ment ?s kiok?dta a t?dej?t. N?zz?nk b?tran a szem?be ?s ?rts?k meg v?gre a rejtelmes, balj?s mosolyt, amelynek titk?t izz? elm?k ?s l?ngol? szivek pr?b?lt?k megfejteni, hogy kif?radva ?s elkeseredve az eredm?nytelen er?lk?d?st?l, ?tkot sz?rjanak r? v?gre ?s ?vj?k t?le a vil?got, mint Lucifert?l, a j?nak ?s nemesnek tagad?s?t?l. Nem tagad?s van ebben a mosolyban - csak h?lye megnem?rt?s, elbizakodott szemtelen cinizmusa a butas?gnak, nem a lelket ?s ?rtelmet n?zi le ?s veti meg, csak azt, aki hisz benne. N?zz?k csak meg j?l ezt az idi?ta mosolyt - a n?be oltott f?rfi korcssz?l?tt mosolya ez, egy?gy?, hitetlen mosolya a bolondnak, aki ?nmag?t ?resnek ?rzi, szeretne valaki m?s lenni ?s f?l mindent?l, ami ?ress?g?nek tudat?ra ?breszthetn?. Nevetni nem tud, mert ?r?m nincs a sziv?ben - kineveti h?t a vil?got. Nem tud felelni, teh?t len?z minden k?rdez?t. ?r?l minden bajnak ?s szenved?snek amit okoz, mert nyomorult, ?r?mtelen ?nj?r?l csak igy szerezhet tudom?st. Ha sz?p - sz?ps?ge ?res mint a halottak?, bitorolt sz?ps?g, ?larc - ha r?t, r?ts?ga fenyeget? ?s rosszakarat?. Alapos oka van r?, hogy m?lyen len?zze azt, aki ?t szereti - hiszen csak ? tudja, milyen ?rt?ktelen dolgot szeret a boldogtalan. ?s alapos oka van r?, hogy hal?lra kinozza azt, akit ? kiv?n - hiszen csak ? tudja, mit jelent, ?t elfogadni. Ez az egyetlen rokonszenves von?s benne, ez az objektivit?s az ?nmaga haszontalans?g?nak ez a tudata. Egy?bk?nt szeret titokzatos lenni - folyton hazudik, de nem az?rt, hogy sz?pitse a r?t val?s?got, mint ahogy a k?lt? hazudik - hanem, hogy elhitessen valamit, ami nincs. Legjobban a hal?l ?rdekli, mint a legf?bb adu, a legnagyobb k?r, amit okozni lehet. Szivesen ?li meg mag?t is, ha biztos benne, hogy f?jdalmat okoz vele - ravatalr?l ?br?ndozik, ahol komoran ?s kaj?nul fekszik majd ?s nem kell r?szv?tet ?reznie senki ir?nt, aki siratja.

Val?ban ? ez - a k?p t?k?letes, r?ismerek. De min? k?ts?gbeesett ?ngyilkos d?he volt az a pesszimizmusnak, az ?let ?s ?r?m tagad?s?nak, mely ezt az arcot ?gy ?llitotta el?nk, mint pszihe-k?p?t a N?nek, reprez?nt?ns?t annak a nemnek, mely a nevet? ?r?mnek ?s k?jnek ?s ragyog? nyugalomnak egyetlen lehet?s?g?t jelenti e F?ld?n? Ezt, aki nem is t?k?r, ?s nem is hangszer - ezt az ?nmaga ?rny?k?t keres? boldogtalan f?lembert - ezt a rossz boltos?t ?nmag?nak, aki m?g eladni se tudja mag?t - ezt a f?rfiut?nz? nemtelent, ezt az ?lm?nyelhajt? unalmas nemi str?bert, ezt a tehets?gtelen dilett?ns?t annak a csod?nak, amit ?letnek nevez?nk? Nem, nem, bar?taim, ?des emberek, f?rfiak ?s n?k, hagyj?tok ?t, hadd keringjenek k?r?l?tte tov?bb a t?boly ?s szenved?ly liheg? megsz?llottjai, szuszog? kalm?rok, Figar?t-olvas? kisdi?kok, kamatra dolgoz? ?gyn?kei az ?let?rt?keknek - ?retlenek ?s t?l?rettek, hadd boncolj?k tov?bb a rejt?lyt, aminek megold?sa ott van b?rmelyik tank?nyv?ben az elmegy?nges?gnek, legyenek boldogok vele, fetrengjenek el?tte ?s vele, haljanak meg egy?tt, az egym?sra is m?ltatlanok, akik nem tudnak ?lni egym?s n?lk?l. Mi l?ttuk ?t, a D?mont, v?szesen lobog? szemekkel, l?ttuk ?t, aki csak gy?l?lve szeret, akit gy?l?lve szerett?nk - l?ttuk ?t ennek a gyal?zatos sz?zadnak n?-ide?lj?t - l?ttuk ?r?kk?val?, f?l?nyes, g?nyos tekintet?t, h?lye mosoly?t a magtalan, medd? Hitetlens?gnek, mely vil?g kezdete ?ta ott lebeg minden sz?ps?g f?l?tt, hogy kir?h?gje, hogy hideg vizzel ?ntse nyakon a fakad? r?gy?t, a Hozz?nem?rt? Gy?l?let se vid?m, se szomor?, kont?r mosoly?t.

,,Eml?ke bennem r?g nem ?l Eml?kem t?le nincs egyetlen Se k?p, se hajf?rt, sem lev?l: Gy?l?lt?k egym?st mindaketten.

?n b?szke voltam ?s kev?ly ? l?ngol? volt ?s kegyetlen - Igy szeret a h?tlen szem?ly S ?n, boldogtalan, igy szerettem.

?s v?gre annyi k?nny ut?n Boldogs?g, cs?k?z?n ut?n Egym?st el tudtuk hagyni v?g?l,

Mint k?t ellen, ha kimer?lt S kiket a Gy?l?let se f?t - S kiejti a fegyvert kez?b?l!"

Mit ?llsz t?tong? m?lys?g l?baimn?l? Ne hidd, hogy ?jed engem elriaszt? A por hull csak bel?, a f?ld sz?l?tte ?n gl?ri?val ?tall?pem azt.

S ki?lt? szav?ra tomp?n, messzir?l d?b?r?g a v?lasz, a germ?n hegyeken kereszt?l:

Das ewig weibliche zieht uns hinan...

?s kinyilnak csukott, asszonyi szemek ?s halk, ?des nevet?s bugybor?kol nyom?ban - elhallgat v?res, d?moni kacaja az ostoba hiszt?ri?nak. ? igen, te vagy az, ?va, r?dismerek - te volt?l, aki lugast v?s?rolt?l nekem: hov? rejtetted magad, mi?rt t?rted, hogy elgy?t?rj?n ?s megkinozzon ez a n?mber itt, aki mag?ravette ruh?dat, hogy megt?vesszen? Hogy voln?l ellens?g ?s ?rtalom ?s veszedelem, ?n ?desem, szeliden t?nd?kl? f?ny, j?s?g, ?r?m, boldog pirul?s, te kedves? Emeld f?l arcod, ?s mutasd meg nekik az igazi mosolyt - remeg? ?s k?nnyekben f?rd? mosoly?t az ?r?mnek -, remeg? ?s elfeh?r?l? sz?j?t a term?keny sz?ps?gnek, mely ?nn?n tudat?ra ?bredt, mikor megterm?kenyitett minket b?tors?ggal ?s ujjong? kedvvel. ?des ?s j? t?z, melyn?l t?bbet ?r meg?gni, mint meg nem ismerni t?ged - ?dv?s m?reg, melyt?l t?bbet ?r elpusztulni, mint meg nem izlelni. Nem harcolsz ?s nem verekszel ?s nem taktik?zol te a f?rfi ellen - nem n?zel gyanakv?an ?s kutat?an ?s harcrak?szen re?, - ?s nem n?zel g?ggel se ?s g?nyos megvet?ssel ?s kutyaal?zattal se n?zel - t?granyilt szemed ?m?lva, elcsod?lkozva, boldogan ?s nevet?n mered bel? az ? t?granyilt, s?v?rg? tekintet?be. Ime, szivembe ?s agyamba futott a v?r, r?d gondolva, aki pedig nem h?r?gsz ?s fuldokolsz a gy?ny?rben, ?s nem karmolsz ?s harapsz, nem t?ped a zsebkend?t ?s nem szivod a v?rt, mint az a m?sik - r?d, akinek mosolyg? nyugalma ?s b?k?je izgalmasabb ?s csod?latosabb ?s b?dit?bb, mint ama m?sik tombol? d?he - r?d gondolok ?s ?lni akarok ?rted ?s oda akarok adni neked mindent, amit lehet, ?lni, hogy l?ssalak ?s ?r?ljek neked ?s szeresselek sz?ntelen?l, ?letem eg?sz gazdag, szines, ragyog? tartalm?t odaadjam - ?neki legfeljebb az ?res ?letemet adom, ??rte legfeljebb meghalok, utols? pillanatomban is ?sitva ?s ny?jt?zkodva a pen?szes unalomt?l.

?, nem ?br?ndithattok ki, komor f?papjai a n?megvet?snek, minket e hit?nkb?l - j?hettek, Julia, ?s ti t?bbiek - nincs az a n? t?bb?, aki minket ki?br?ndithat a n?b?l - mi m?gis csak szeretj?k ?s im?djuk ?s csod?ljuk a n?t, aki nem pokol ?s izz? ?rtalom ?s m?gis a legnagyobb t?z e vil?gon - a n?t, aki mosolyog ?s borzong, mikor r?la besz?lnek - aki, ? j?l tudom, rossznak, ha kell, sz?zszor, rosszabb tud lenni a f?rfin?l - de j?nak, ha lehet, ezerszer jobb ?s k?l?nb ?s m?morosabb - ?, mert mi ismert?k a n?t, aki l?ngolt, mert l?ngoltunk, aki szeretett, mert szerett?k, aki sz?pnek l?tott, mert sz?pnek l?ttuk - az igazi n?t, akit?l gyermek?nk van.

A r?m?let.

Kezdetben volt a k?d ?s a k?osz a t?rben ?s az Ur aludt e k?dben. Egyszer pedig fel?bredt ?s nyujt?zkodva ?sitott ?s hangosan ki?ltott ,,Aoi-?!", m?r mint ahogy az ?bred?, meg ?lmos l?lek ki?lt, mikor ?sitva, de j?kedv?en mag?hoz t?r.

A k?d pedig idegesen ?sszer?ndult ?s megijedt ett?l a hangt?l, ?s az ?r, mulattatva e gyermekes ijedts?g felett, tr?f?san elki?ltotta mag?t: ,,mu-?", mint ahogy a csacsi gyereket ijesztgeti az ember.

A k?d pedig rettenetesen megr?m?lt ?s reszketni kezdett eg?sz test?ben, mint a t?, melybe kavicsot dobtak. A k?dben gy?r?k ?s gomb?cok keletkeztek e reszket?st?l, csom?kba folyt ?ssze n?mely?tt, goly?k lettek, melyek reszketve a r?m?lett?l, forogtak ?s keringtek egym?s k?r?l.

A forg?st?l kit?zesedett egy nagy, reszket? goly?, tov?bb rengett ?s reszketett, puffogott ?s bugybor?kolt ?s egy nagy bugybor?kol?sn?l kik?pte mag?b?l a F?ldet.

A F?ld pedig, ijedt, dobog?, t?zes sziv, keringeni kezdett a nagy goly?, a Nap k?r?l, keringeni kezdett, s belsej?ben a forr? folyad?k, a F?ld v?re, tov?bb reszketett ?s rengett az eredend?, nagy R?m?lett?l.

Nem is marad sima ?s sz?p teke, mint a nyugalmas, ?n?rzetes billi?rdgoly?k, s a diplomat?k kerek ?s kopasz kopony?ja, - a bels? reszket?s t?zeket ?s izz? folyad?kot puffogtatott ki a reszket?st?l megrepedt k?rgen, rengett ?s zakatolt a F?ld, hegyek ?s v?lgyek gy?r?dtek, gy?remlettek ?s a lecsap?dott viz remegve, hull?mokba ver?dve, szaladg?lt a v?lgyek m?lyed?se k?zt.

S az egyik foly?, m?g melegen ?s bugybor?kolva a reng?st?l ?s reszket?st?l, egy napon kil?kte mag?b?l az embert, a reszket? R?m?let fi?t.

Dobogva ?s remegve indult meg utj?ra az ember, sokasodott ?s szaporodott a F?ld?n, mely lassankint megnyugodott ?s elpihent ?s megkem?nyedett, arc?n viselve fiatal ?veinek, r?m?lt kicsapong? ?let?nek r?ncait ?s red?it: a hegyl?ncokat.

Az eredend? r?m?let azonban ott reszketett tov?bb a F?ld fi?ban, az emberben - h?zakat ?s v?rosokat ?pitett, hogy elrejtse benn?k vonagl?, ijedt, reszket? sziv?t a k?ls? vil?g ?s embert?rsa el?l.

De m?g mindig oly nagy volt a r?m?let az emberben, hogy nem bizott meg a falakban, mellyel k?r?lvette mag?t, - att?l remegett, hogy reszket? r?m?let?ben a m?sik ember lerontja majd ezt a falat ?s meg?li ?t, hogy ne kelljen tov?bb f?lnie t?le.

Rettenetes fegyvereket tal?lt ki teh?t, borzalmas szereket ?s anyagokat, melyek ha felrobbannak, oly sz?rny? reng?st ?s robban?st id?znek el?, mely tulrengi, tulreszketi a m?sik ember remeg?s?t s az nem tudja elpusztitani ?t r?m?let?ben.

S kit?rt a h?boru, s ijeszt? pukkan?ssal robbant fel a l?por, a F?ld teste hosszan rengett ?s remegett ut?na. Emberek t?ncoltak a felvert l?ghull?mokon, azt?n visszaestek a F?ldre.

Ezek k?zt volt az ?n Demeter bar?tom, h?rom ?v el?tt a k?v?h?zban ?lt?nk egy?tt; - ?s most itt ?l?nk megint, itt ?l mellettem a rug?s pamlagon. ?rmesteri rangja van ?s vit?zs?gi ?rme, de m?r nem katona, kiszuper?lt?k, idegsokk miatt. Egy gr?n?t felvetette ?s az?ta ritmikusan, egyenletesen ?s szab?lyosan reng ?s remeg az eg?sz teste. Itt ?l mellettem, besz?l hozz?m s ?n a papir f?l? hajolok. Az arc?t nem l?tom, de ?rzem ?t, - a ritmikus reszket?st ?tadja teste a pamlagnak, s a pamlag reszketteti ?s rengeti az ?n eg?sz testemet; a m?jam ?s ves?m reszketni kezd - ?s reszketni kezd a szivem s a szivemt?l agyam is reszketni kezd s megrezzen kezemben a toll - megrezzen ?s futni kezd a papiron.

?s tollam, e ritka szeizmogr?f, most t?voli, t?voli f?ldreng?st jelez az Id?ben, - a F?ld keletkez?s?n, az Ember sz?let?s?n, a h?borun, a gr?n?t robban?s?n, bar?tom reszket?s?n kereszt?l meg?rzi a r?m?let reszket?s?t, melyet az ?r tr?f?s hangja riasztott fel a nyugodt ?s b?k?s k?oszb?l.

Unalom.

Vas?rnap d?lut?n tal?koztunk.

Tal?n a feket?mbe volt elvegyitve a m?reg, vagy a cigarett?mba. Elszivom a cigarett?t ?s az utc?ra m?k. ?s akkor ?rzem, hogy kuszik fel a kopony?mba. Ki ismeri k?z?letek?

Valami nagy csod?lkoz?ssal kezd?dik. Eszembe jut, hogy d?lel?tt hangosan ?nekeltem, azt?n felindultam, sirtam egy lev?len, a szeret?mre gondoltam, nagy, m?rges pisztollyal f?be akartam l?ni magam, de ugy, hogy durrogjon, vill?ml?s, mennyd?rg?s, zuhan?s. Nirv?na, fekete sz?rnyak suhog?sa, cs?ndes temet?, holdf?ny, bosszu, hal?l. Keresztbe egy fekete angyal. Miszticizmus, Ding an sich, felt?mad?s. V?gtelens?g.

Mi volt ez d?lel?tt? Egy sz?t se ?rtek az eg?szb?l. Hiszen az eg?szb?l egy sz? se igaz. Sok ember j?r, j?nnek-mennek. Vas?rnap d?lut?n kibujnak a lukakb?l a munka roszszagu sajt-kukacai ?s ugy tesznek, mintha nekik is szabadna ?lni, s?t csakis nekik. Kimennek hint?zni a V?rosligetbe. Hangosan besz?lnek, mit is itt vagyunk, mondj?k s?t csakis mi vagyunk itt. Nem ?rtem, nem ?rtem, nem ?rtem az eg?szet. Nem ?rtem mit csin?lnak. Szeretn?m megk?rdezni valakit?l, hogy mi?rt van ez a tolong?s. Ez az ember, aki most szembe j?n, mi?rt nem megy ellenkez? ir?nyba, h?t nem mindegy? Nekem eg?szen mindegy. ?s mi?rt ?llnak egym?s mellett a h?zak olyan fontosan: a villamosok is milyen fontoskodva, milyen hangosan csilingelnek. Mindenki olyan biztosan siet, j?n-megy - mintha valamire k?sz?ln?nek itt. Mire k?sz?lnek itt, k?rem sz?pen? ?n nagyon j?l tudom, hogy semmire se k?sz?lnek, hiszen ezt m?r ?vek ?ta l?tom igy ?s semmi nem j?tt ki bel?le. Deh?t mi a fontos akkor?

Az embernek fontos a keze meg a l?ba, meg a feje. Az igaz, m?r az elemibe tanultam, hogy a k?z kell, hogy az ember dolgozzon vele, a szem is kell, hogy az ember l?sson vele, a sz?j is, hogy egy?k vele. Az egyes r?szeknek teh?t van c?lja. De mi c?lja van az eg?sz embernek? Az eg?sz embernek semmi c?lja nincs. De igen, aszongya, mert az eg?sz ember a t?rsadalom?rt van, igaz, persze. De mi c?lja van az eg?sz t?rsadalomnak. Hja ugy.

M?gis furcsa, hiszen d?lel?tt ?rtettem. Igen, igen, m?r eml?kszem. D?lel?tt azt mondtam: V?gtelens?g. Semmi. Tudom, tudom, nagyon messze, ann?l is messzebb. J?, hiszen elhiszem ?s ?rtem, de jelent ez valamit nekem? D?lel?tt jelentett, mert izgatott ?s ?rdekelt. Ha nem ?rdekelt volna ez, elaludtam volna. Ezek is elaludn?nak, ha r?j?nn?nek, hogy semmi c?lja ennek a s?rg?s-forg?snak. ?k azonban azt felelik: de bizony, az?rt nem alszunk el, kimegy?nk a V?rosligetbe sz?rakozni, hint?zni, c?lbal?ni, nem unjuk el magunk!

Hm. H?t ?n mit csin?lok olyankor, mikor nem unom magam igy? Hom?lyosan, k?d?n kereszt?l eml?kszem. Igen, igen, k?nyvek, eszm?k, sirok, nevetek, felindulok, a szeret?mre gondolok, megakarok halni, de d?rg? felh?k k?zt zuhanni m?lys?gekbe - ?s azt mondom: V?gtelens?g. Ugy, persze. H?t ?n igy szoktam sz?rakozni, az?rt nem untam magam eddig.

Nekem h?t ez ugyanaz, mint nekik a hinta, meg a c?lbal?v?s. De h?t hogy is van csak akkor a vil?g? L?ssuk csak.

Kezdetben volt az unalom. ?s mond? az ?r: legyen sz?rakoz?s, mert igy elalszom. ?s gondolt mag?nak kis goly?kat ?s l?kd?ste ?ket jobbra-balra. Hat napig igy sz?rakozott az ?r. Hatodik nap d?lut?n nagyon ?sitott, majdnem elaludt megint. ?s gyorsan gondolt mag?nak embert.

Az ember nagyon ?sitott ?s majdnem elaludt. Gondolt mag?nak istent ?s hint?zott rajta, c?lbal?tt vele, hatezer ?vig a V?rosligetben. ?n is k?zt?k voltam ?s eluntam magam. Gondoltam magamnak Igazs?got, ?letet ?s Hal?lt, csakhogy el ne aludjak. Nem eml?kszel? D?lel?tt sirtam ?s fejemet a padl?hoz vertem.

De h?t ez mind csak j?t?k volt, mert hiszen nem lehetett komoly dolog, elmult. Az abszolut, az egyetlen igaz ?llapot az unalom. Borzaszt?.

Borzaszt?. Ezen se tudok felindulni. Mindez nagyon sz?p ?s nagyon el?kel?: az eg?sz ?let teh?t k?zdelem az unalom ellen. J?, j?, nagyon sz?p. Dehogy magyar?zom el ezt nekik? Meglehetni irni egy nagy filoz?fiai munk?ba, vagy verset lehet irni r?la. Visszafordulok a J?zsef-k?ruton ?s eszembe jut egy bar?tomnak egy verse, ahol trombit?nak nevezi mag?t.

Share on: WhatsApp @Hash Facebook Tweet